Steven Spielberg új sci-fijében, A leleplezés napjában visszatér kedvenc témájához, a földönkívüli látogatókhoz, azonban eseményfilmnek beállított műve inkább csak nosztalgikus blöff.
Az ókor óta foglalkoztatja az embert, hogy létezik-e intelligens földönkívüli élet. A kérdés a 19–20. században vált a legintenzívebbé, amikor a sci-fi irodalom és filmművészet klasszikusai megszülettek. H. G. Wells örökzöldje, a Világok harca alapján készült Orson Welles hírhedtté vált rádióadaptációja, ami szűk körben ugyan, de pánikot keltett, Welles ugyanis annyira hitelesen, dokumentarista módszerekkel mesélte el az elképzelt invázió történetét. Az invázió témája a hidegháború idején lett különösen fontos a mozikban, hiszen a szovjetek miatti pánik közepette
a földönkívüliek az USA-t és a szabad világot veszélyeztető kommunisták metaforáivá váltak, például A testrablók támadásában.
Steven Spielberg filmjei (Harmadik típusú találkozások, E.T., Világok harca) és az X-akták sokat tettek azért, hogy az idegen lények hatvanas évek elejéről eredeztethető tipikus ábrázolása rögzüljön a populáris kultúrában. Azóta persze ezt rengetegen meghaladták, elég csak A 3-test-probléma és a Pluribus című sorozatokra gondolni, amelyekben rejtélyes technológiákon és egy közös tudatot teremtő víruson keresztül találkoznak az emberek a földönkívüliekkel. Sőt, még Denis Villeneuve megosztó filmje, az Érkezés is előhozakodott néhány eredeti motívummal. Ezek tükrében izgatottan vártuk, hogy az inváziós vagy „ufós” sci-fi zsáneréhez hosszú idő után visszatérő Spielberg mivel rukkol elő. Sajnos nem sok újdonsággal.
A leleplezés napja leginkább a Világok harca szellemi örököse. Egy jó hosszú menekülés sztoriját meséli el, amelyben történetesen központi szerepet játszanak a harmadik típusú találkozások. A cselekmény egy darabig két szálon fut. Daniellel (Josh O’Connor) és kedvesével, Jane-nel (Eve Hewson) kezdünk, akik menekülnek egy titkos kormányszervezet és annak mindenre elszánt, veszélyes fejese, Noah (Colin Firth) elől. Értékes információk és egy még annál is értékesebb furcsa tárgy van a birtokukban, amitől mindenki fél. A másik szálon megismerjük Margaretet (Emily Blunt), egy teljesen átlagos tévés időjárás-jelentőt. Egy nap azonban őt és párját meglepi egy kismadár, berepül az ablakukon és figyeli őket, majd kisvártatva távozik. Ezt követően Margaret furcsa dolgokat művel, így például műsora közben hirtelen lefagy és átlagember számára dekódolhatatlan nyelven kezd el beszélni. Daniel és a nő sorsa természetesen szorosan összefonódik a cselekmény során, van tehát mit leleplezni.
Vagy: van mit leleplezni? Ez ugyanis Spielberg filmje kapcsán az elsődleges kérdésünk.
Látszólag van, mert a rendező és állandó alkotótársa, David Koepp úgy szerkesztették meg a cselekményt, hogy a nézőnek eleinte fogalma se legyen semmiről, de az események sodrásában kellőképp érdekeltté váljon. Eleinte mintha nem is egy földönkívüliekről szóló sci-fit, hanem egy Jason Bourne-thrillert néznénk, amelyben a kormány gonosz erői el akarják tüntetni a hőst, aki túl sokat tud. De ha már Spielberg, említhetjük a Különvéleményt is, ami több ízben eszünkbe juthat a Világok harca és a Harmadik típusú találkozások mellett. A rendező és Koepp tehát biztosra ment, összeválogatták a korábbi Spielberg-klasszikusok legműködőképesebb elemeit, és a menekülő ember thrillersémájára húzták fel a cselekményt.
Ám az in medias res kezdésnek megvannak a maga veszélyei. Az egyik például az, hogy David és Jane fontosnak beállított karakterét Spielbergék nem tudják kellőképp megalapozni. Néhány didaktikus dialógusban és egy-két flashbackben próbálják felskiccelni a múltjukat és érzelmi motivációikat, de az akció, a haladás kényszere ellaposítja őket.
Márpedig ha laposak a karakterek, akkor nehéz kivel azonosulni.
Alapvető forgatókönyvírói szabály, hogy legyen a sztori a lehető legegyszerűbb, de a protagonista és társai legyenek minél összetettebbek és kidolgozottabbak, hiszen a néző az érzelmi azonosulás révén válik érdekeltté. Ezt Spielberg is jól tudja, nem véletlenül őt tartjuk George Lucasszal együtt a modern blockbusterek atyjának. Ám mintha Daniel és A leleplezés napja esetében a direktor és alkotótársa elfelejtették volna mindezt. Szintén alapszabály, hogy a nyitójelenet legyen ütős egy filmben, mert ez a karakterekkel együtt berántja a nézőt. A leleplezés napja nyitószekvenciája egy viszonylag jó ritmusú akcióthriller, nem hagy minket unatkozni, csak éppen a főszereplőket nem sikerül frappánsan bemutatnia. A Colin Firth által ezúttal is erősen eljátszott Noah karizmatikus főgonosz, vele nincs is baj, de
régen rossz, ha a nézőt a gonosztevő jobban érdekli, mint a hős.
Továbbá a nagy titkolózás miatt – a furcsa földönkívüli tárgyat leszámítva nem tudunk meg semmit, mindenki rébuszokban beszél – inkább frusztrálttá, semmint izgatottá válhatunk a moziban ülve. A szintén Koepp által írt Világok harca nem túl bonyolult film, mégis remekül építkezik és adagolja az információt: először csak érzékeljük a földönkívüli invázió jeleit, majd hatalmas lények törnek elő a földből, elveszni látszik, majd felcsillan a remény, hogy valamilyen módon el lehet pusztítani őket. Azonban A leleplezés napja túl szűkszavú és ennél fogva zavaros is.
A film első harmada nem jó értelemben torokszorító, inkább feszélyező élmény, de szerencsére áttér Margaret sztorijára, amikor is kicsit fellélegezhetünk. Ennek bevezető része működik a legjobban, mert egyrészt Koepp és Spielberg eltalálták az egyensúlyt a dráma és az akció, valamint a sci-fi, a misztikum és a thriller között, másrészt
Emily Blunt remek alakítást nyújt a szerepben
(a Danielt megformáló, amúgy tehetséges Josh O’Connor viszont nem igazán tud kibontakozni). Az ő történetszálán is vannak azért aránytalanságok, egyes jeleneteknél Spielbergék feleslegesen sokat időznek el, de ez még mindig nem olyan kínos, mint később Noah és Janet bődületesen hosszú, teátrális és vontatott interakciója. Margaretet viszont legalább sikerül kellőképp megalapozni. Egy pörgős, energikus középkorú nő, aki többé szeretne válni, mint ami. Unja már, hogy az időjárás-jelentéseknél kell bazsalyognia, komoly hírbemondóvá szeretne válni, aki fajsúlyos híreket közöl az emberekkel. A földönkívüli kontaktus ebből a szempontból pozitív hatással lesz az életére, tehát Spielbergék itt frappánsan összefűzik a karakterdrámát a sci-fivel és a thrillerrel.
Érthetetlen is, hogy miért nem Margaretre koncentrálnak végig,
miért kell egy, illetve egyenesen két másik főszereplővel és egy köréjük csoportosuló „ellenszervezettel” dezorientálni a cselekményt. A Világok harca és a Különvélemény is azért szórakoztató sci-fi thrillerek, mert Spielbergék kamerája végig a Tom Cruise megformálta hősökre tapad. A leleplezés napjában sajnos idővel Margaret is inkább ellaposodik, és amennyire érdekfeszítő a madárkával való találkozást követő önkéntelen szóáradata és az, hogy idegen nyelve(ke)n beszél, annyira érdektelenné válik mindez a továbbiakban. Spielbergék persze igyekeznek dramaturgiai funkcióval ellátni mindazt a „pluszt”, amit David és Margaret a földönkívüliektől nyertek, azonban az előzetesekben már megmutatott különleges gyerekkori élményeik rövid ismertetését leszámítva nem igazán sikerül takaréklángon pislákoló szálaikat újra feltüzelni.
Bár lehetne azt írni, hogy a cselekmény legalább egyenletes színvonalú, illetve tempójú, sodor magával és nincsenek benne üresjáratok. Azonban ez sem igaz, az alkotók ugyanis érezhetően nem tudták eldönteni, hogy egy izgalmas zsánerfilmet vagy egy Harmadik típusú találkozásokhoz hasonló drámát akarnak inkább kanyarítani alapkoncepciójukból. Ennek megfelelően két szék közé esnek.
A dráma lassítja, sőt megtöri a thriller-cselekményt, az akció pedig felületessé teszi a drámát.
Mindennek tetejében az akciók sem túl kiemelkedőek, pontosan ezzel az említett problémával összefüggésben. Van például egy jelenet, amelyben egy kórházból kell kimenekülni a gonosztevő emberei elől. Ehhez azonban Margaretnek szét kell zúznia a telefonját, amelyen az „ellenállás” vezérével beszélt. A szereplők komikusan sokat szerencsétlenkednek azzal, hogy megsemmisítsék a kompromittáló készüléket, amelyen keresztül ellenségeik lekövethetik őket. Mindezt menekülés közben. A humor szándékos, de tönkreteszi a jelenetsort, kivonja belőle a feszültséget, sőt értelmetlenné teszi a menekülést.
De legalább a rejtély izgalmas és érdekfeszítő? – tehetnénk fel mindezek után a kérdést. Sajnos ezzel vannak a legnagyobb gondok. Mint már említettük,
A leleplezés napja valójában nem rejtélyes, hanem rejtélyeskedő.
Spielberg tökéletes marketinget kanyarított a filmhez, azaz a modern blockbuster általa lefektetett szabályai szerint úgy állította be művét, mintha bemutatója egy fontos esemény lenne. Az egyik előzetesben a fiktív jelenetek közé ékelték a saját interjúrészletét, amelyben azt fejtegeti, milyen kapcsolat fűzi őt a földönkívüliekhez, és hogy abszolút hisz abban, hogy nemcsak léteznek, hanem már meg is látogattak minket az idegenek. Már-már konspirációt sejthetünk emögött annak tükrében, hogy Donald Trump utasítására a Pentagon éppen pár héttel a mozibemutató előtt tette közzé az úgynevezett UFO-aktákat. Így még naivan azt is gondolhattuk, hogy esetleg Spielberg tényleg tud valamit, amit mi nem.
Lehetséges persze, hogy ez így van, de a rendező a filmjében ezt nem fedi fel. Mintha a kormány emberei pisztolyt fogtak volna az ő hátához is, hogy ha kitereget valami komoly részletet a földönkívüliekről, akkor megütheti a bokáját.
A leleplezés napja sima szemfényvesztés, ami clickbait címe ellenére nem leplez le semmit.
Spielberg csupa klisét mutogat úgy, mintha ezeket most látnánk először. Ez különösen kínos annak tükrében, hogy még a több mint száz éves regényt újragondoló Világok harca is eredetibb volt ezen a fronton, de az azóta eltelt két évtizedben számos film és még inkább sorozat készült a témában, amelyek sokkal izgalmasabb módon ábrázolták a témát. Elég csak A Hail Mary-küldetésre gondolni, amelynek szintén nagyobb a füstje, mint a lángja, de legalább alkotói igyekeztek, így a Rocky nevű űrlény és annak népe kellőképp eredeti lett. A leleplezés napját még az 1956-os A testrablók támadása is simán leiskolázza a földönkívüli faj kreatív és újító ábrázolásmódjának terén. Az állatok és az idegenek szinte csak belebegtetett, arányaiban nem túl jelentős, speciális kapcsolatát leszámítva azonban
Spielberg évszázados, elcsépelt sablonokkal dolgozik,
amelyeket úgy állít be, mintha nem emlékezne rá, hogy rögtön a harmadik klasszikus mozifilmjében maga is ezekkel foglalkozott. Lehet mentegetni a mestert azzal, hogy hát nosztalgiázik, meg nyolcvanhoz közel egy karrierösszegzést hozott létre A leleplezés napjával. Ehelyett inkább az lehet a helyzet, hogy a rendezőlegenda mára jócskán megfáradt. Negatív értelemben elképesztő a film utolsó jelenete, amelyben vannak könnyek, „nagy leleplezések” és egymás nyakába borulások is, aztán egyszer csak, egy érdekesnek tűnő mondat után elsötétül a kép és jön a stáblista.
Minden idők egyik legarcátlanabb lezárása ez, ami úgy hagy nyitva kérdéseket, hogy egyrészt a felvázolt rejtély túl sekélyes, másrészt a sok szájbarágás és nyilvánvaló fejlemény ellenére sok minden a levegőben maradt dramaturgiai értelemben. A fő karakterek konklúziója egyszerűen nem kielégítő, a gonosztevő kiváltképp irracionálisan cselekszik, a földönkívüliek motivációi pedig homályba vesznek, így mindegy, hogy élnek vagy halnak-e. Elvileg a háttérben van egy készülődő világháború is, de ennek kibontására, sőt még érzékeltetésére sincs elég idő. Ezért kár is volt behozni ebbe a sztoriba, ahogy az erőltetett és rendkívül didaktikus vallási fejtegetéseket is arról, hogy létezhet-e Isten és földönkívüli élet egyszerre.
A moziból kisétálva az ember leginkább egyetlen rejtélyen gondolkodhat: miért blöffölt Spielberg?
Miért érzett késztetést arra, hogy elkészítse A leleplezés napját? Tényleg a karrierjét összegezte? Hattyúdalnak ez nagyon gyenge eresztés. Többet akart mondani, csak nem engedték neki? Ez inkább konspirációs teória. Mindenesetre ha a direktort ennyire foglalkoztatja a téma, jobban járna, ha egy tényfeltáró dokumentumfilmbe fektetne időt és energiát. Abból talán profitálnánk mi, nézők is. Ebből az elkészült, rejtélyeskedő és modoros kliséhalmazból viszont aligha fogunk.
A leleplezés napja (Disclosure Day), 2026. Rendezte: Steven Spielberg. Írta: David Koepp. Szereplők: Emily Blunt, Josh O’Connor, Colint Firth, Colman Domingo, Eve Hewson, Wyatt Russell. Forgalmazza: UIP-Duna Film.
A leleplezés napja a Magyar Filmadatbázison.
